Több fontos pályázat, pénzügyi támogatás is elérhető a hazai civil szervezetek számára 2024 elején is.

A támogatások számos célra költhetők, így például:

Sporttal, kultúrával, művészettel kapcsolatos tevékenységek, szociális, hátrányos helyzetű csoportok támogatásával kapcsolatos projektek. Továbbá szintén támogathatók gyermekek egészségügyi helyzetének, életminőségének javításával kapcsolatos pályázatok is.

Szintén lehetősége van a pályázóknak a nevelés az oktatás, a tehetséggondozás, környezetvédelem, valamint amatőr sporttevékenységek támogatásával kapcsolatos támogatási igények benyújtására. A projektek része lehet karitatív, jótékony célú kezdeményezés is. A fentieken túlmenően a magyar kultúra, hagyományok ápolása szintúgy lehet pályázati cél.

Lehetősége van egész évben pályázni!

Frissítés (2024.03.29): Néhány héten belül, 2024 tavaszán elindulhatnak az alapítványoknak, egyesületeknek szóló ingatlanfejlesztési, autóvásárlási, eszközbeszerzési és programszervezésre benyújtható civil pályázatok.

Frissítés: 2024.04.16.:

A pályázatonként elnyerhető, egy összegű támogatás felső határa 3 millió forint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május 6. 23:59 óra.

Mutatjuk a részleteket!

Elérhető pályázatok alapítványoknak és egyesületeknek

1.CSR-pályázat(ok), nagyvállalati támogatások (jelenleg is benyújtható, folyamatos). Javasolt pályázható összeg: 3 – 5 000 000 Ft. Pl. Ismét elindult! Pályázat a sport és az utánpótlásnevelés számára – a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. támogatásával.
2. Pro Filii Alapítvány pályázata (jelenleg is benyújtható, folyamatos):
– Az elnyerhető támogatás maximuma: 10 000 000 Ft.
3. Tiszta Formák Alapítvány (oktatás, kultúra, sport) pályázata. (jelenleg is benyújtható, folyamatos): maximum 1 000 000 Ft-ra pályázzanak.
4. Falusi Civil Alap pályázat. Az elnyerhető támogatás maximuma: 7 000 000 Ft. Tavasszal indul.
5. EON Zrt. pályázata. Az elnyerhető támogatás maximuma: 1 000 000 Ft. (jelenleg is benyújtható, folyamatos).
6. NEA-pályázat. Az elnyerhető támogatás maximuma: 4 500 000 Ft. Ősszel indul.
7. Városi Civil Alap. Az elnyerhető támogatás maximuma: 11 000 000 Ft. Tavasszal
indul.
8. Hiszek benned pályázat sportegyesületeknek. Maximum 5 000 000 Ft. Tavasszal indul9. KPMG-pályázat. Működési költségek támogatása. Maximum 3 000 000 Ft (támogatható célok: eszközbeszerzés, programok, működési költségek).

További pályázatok:
9. Közös értékeink akció pályázat (uniós forrás, jelenleg is nyitott). Pályázatot benyújtani folyamatosan lehet. A maximálisan pályázható összeg 10 000 euró.
10. Erasmus-pályázat. Ifjúsági részvételi tevékenységek (KA154-YOU). Projektenként maximum 60.000 euró támogatás nyújtható (jelenleg is nyitott).

__

Jelenleg is elérhető népszerű pályázatok:

Pályázati felhívás civil és nonprofit szervezetek számára, közösségi célokat szolgáló, közérdekű, vagy humánus okokból megvalósítandó tevékenységek és civil kezdeményezések támogatására a 2024-as évre vonatkozóan.  A támogatás összege 100.000 – 10.000.000 Ft.

__

Gyermekgyógyító Program 2024 – Pályázat alapítványoknak és egyesületeknek
A pályázat kiírója, egy hazai alapítvány pályázatot hirdetett élmény- és művészetterápiás programok támogatására krónikus betegségben szenvedő, fogyatékkal élő gyerekek, illetve a lelki egészség szempontjából rizikócsoportba sorolható gyermekek és serdülők pszicho-szociális rehabilitációja érdekében.

A pályázatonként elnyerhető, egy összegű támogatás felső határa 3 millió forint.

A pályázat benyújtásának határideje: 2024. május 6. 23:59 óra.

___

Hogyan működik az ingyenes pályázati előminősítés és telefonos konzultáció?

Az alábbi rövid űrlap kitöltésével jelezheti igényét az ingyenes előminősítésre és telefonos konzultációra. A regisztrációt követően munkatársunk 2 munkanapon belül keresni fogja Önt és tájékoztatja Önt a pályázati előminősítés eredményéről. A telefonos konzultáció során arról is tájékoztatjuk Önt, hogy mely pályázati kiírásokra érdemes most benyújtania pályázatát és melyekre érdemes készülnie már most, mert rövidesen indulnak ezek a tenderek.

________

Friss Sikertörténeteink

Forrás: https://profilii.hu/nyertesek/#9szervezet

További nyertes pályázataink: Referenciák.

______

Kérjen most ingyenes pályázati előminősítést és teljes körű tájékoztatást az elérhető pályázatokról!

A pályázati előminősítés teljesen díjmentes, megrendelési kötelezettséggel nem jár.