Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) a legismertebb nemzetközi ifjúsági díj a vízügy területén. Ezen a különleges, magas színvonalú versenyen, ami része az évente megrendezett Víz Világhétnek, hatalmas megtiszteltetés részt venni. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja át a győztesnek járó díjat, mely 15.000 dollár és egy kristályszobor. A győztes iskolája 5000 dollár jutalomban részesül. A második legjobb pályamű készítője egy ún. Diploma of Excellence kitüntetést és 3000 dollár pénzjutalmat kap. A stockholmi döntőben, mely angol nyelven zajlik, az egyes országok versenyének első helyezettje indulhat. Világszerte minden évben több ezer, 15-20 év közötti, középiskolás fiatal vesz részt a selejtezőkön. Az esemény egyúttal kiváló eszköze a víz-, illetve a környezet védelmére, a környezettudatosságra irányuló figyelem felkeltésének. A Víz Világhét és a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj szervezője a Stockholm International Water Institute (SIWI, ld. www.siwi.org/stockholmjuniorwaterprize).
Magyarország 2013-ban csatlakozott ehhez a nemes vetélkedőhöz. Az eddig győztesek:
- 2013 – Kakas Dézi, Béri János és Polák Péter, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc: The importance of the Szinva-stream, Biological and chemical-physical examinations
- 2014 – Li Claudia, Mayer Livia és Sebestyén Nikolett, Eötvös József Gimnázium, Tata: Our Water is Our Future
- 2015 – Czikkely Márton, Iványi Gergely Tamás, Márkus Tamás, Városmajori Gimnázium, Budapest: „The Secrets of Drinking Water”
Az eddigi versenyek összefoglalói a Letölthető menüpontban érhetők el.
A hazai verseny – 2016
A hazai versenyt a GWP Magyarország Alapítvány szervezi, számos partnerszervezet segítségével és támogatásával.
Jelentkezni a www.ifivizdij.hu honlapon keresztül történő regisztrációval és egy egyoldalas, angol nyelvű összefoglalóval lehet 2016. január 31-ig. A kiválasztott összefoglalók szerzői február 12-éig felkérést kapnak a teljes húszoldalas pályamű kidolgozására. Ennek benyújtási határideje 2016. április 17.
A pályaművek olyan helyi, regionális, országos vagy globális témával foglalkozhatnak, melyeknek környezetvédelmi, tudományos, társadalmi, vagy műszaki jelentőségük van. Nevezni egyénileg, vagy maximum háromfős csapattal lehet 15-20 éves középiskolásoknak. Részletes szabályok a letölthető versenykiírásban találhatók.
A pályaművek értékelését egy neves hazai vízügyi szakemberekből álló bíráló bizottság végzi (ld. lentebb). A hazai döntőbe, melyre 2016. május 28-án kerül sor Budapesten, a bizottság döntése alapján a legjobb csapatok kapnak meghívást. Itt a versenyzők (szintén angol nyelven) bemutatják a munkájukat és válaszolnak a zsűri kérdéseire.
A győztes csapat képviseli Magyarországot a nemzetközi döntőben, a stockholmi Víz Világhéten. Költségeit a versenyszervezők fedezik. A részvétel egyben a nyertes kötelezettsége is. Az első három helyezett csapat tagjai további jutalmat kapnak.
A versenynek az előírások szerinti megrendezése csak anyagi támogatók segítségével lehetséges szerte a világon. Az évenkénti magyar forduló színvonalas lebonyolítása és a győztes csapat stockholmi részvételének biztosítása érdekében szponzorok jelentkezését várjuk az itt letölthető szponzori felhívás alapján.
További információ: info@ifivizdij.hu