Örömmel tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Együttműködési Alap által 2019 januárjában, civil szervezetek számára kiírt pályázaton (NEA-19, Civil szervezetek működésének és szakmai programjainak támogatása) összesen közel 26 millió forint támogatást nyertek el partnereink. Nyertes ügyfeleink országszerte végzik aktív, a helyi társadalom érdekeit magas szinten szolgáló civil tevékenységeiket. Van közöttük Szabolcs-Szatmár Bereg és Győr-Moson-Sopron megyei avagy éppen veszprémi szervezet is. Alapításuk idejét tekintve szintén nagymúltú vagy éppen néhány éve tevékenykedő szervezetet is találunk. A nyertes pályázatoknak köszönhetően partnereink számos kitűzött céljukat tudják majd megvalósítani, valamint folytathatják eddigi munkájukat a kulturális ismeretterjesztő programok szervezésétől kezdve, a szabadidős sporttevékenységeken, a természetvédelmi feladatokon, művészeti tevékenységeken át, egészen a helyi identitástudat megerősítéséig. A tervezett projektek által közvetlenül elérni szándékozottak száma több mint 3500 fő országszerte.

3 450 000 Ft-ot, azaz hárommillió-négyszázötvenezer forintot nyert a pályázaton a veszprémi székhelyű A Városi Nyilvánosságért Alapítvány. Az immáron 1 évtizede működő szervezet fő profilja a sport, kultúra támogatása, jótékonyság, életmód, tanácsadás, a városon belüli kommunikáció élénkítése, azaz a közös identitás fejlesztése. A pályázaton elnyert összeget elsősorban rendezvényeik anyagi hátterének biztosítására szeretnék fordítani. Pályázati azonosító: NEA-KK-19-Ö-V-0033.

3 350 000 Ft-ot, azaz hárommillió-háromszázötvenezer forint támogatást nyert a Szedres és Vidéke Horgász Egyesület. A fennállásának 60. évfordulóját ünneplő civil szervezet fő profilja a környezet- és természetvédelem. Az ehhez kapcsolódó feladatok bővítésének megvalósítását tervezik kivitelezni a pályázaton megszerzett összegből. Pályázati azonosító: NEA-MA-19-Ö-V-0113.

3 500 000 Ft-ot, azaz hárommillió-ötszázezer forintot nyert el jelen pályázaton a veszprémi székhelyű Bakony-Balaton Régió Ifjúságáért Alapítvány. Az Alapítvány célja, hogy a Bakony-Balaton régióban élő, tanuló, dolgozó és vállalkozó 14 és 35 év közötti fiatalokat, fiatal felnőtteket és családjaikat támogassa. Projektjük ezen célok tovább fejlesztéséhez járul hozzá különféle rendezvények és művészeti, egyéb események megrendezésével. Pályázati azonosító: NEA-UN-19-Ö-V-0085.

2 800 000 Ft-tal, azaz kétmillió-nyolcszázezer forinttal bővül a Szárföldi Hagyományőrző Egyesület költségvetése. „A Szárföldi Hagyományőrző Egyesület hagyományápoló tevékenységeiért és működéséért” című pályázaton elnyert összeget közösségszervező programok és a helyi fiatalokat is aktívan  megszólító, közösségépítő kirándulások szervezésére tervezik fordítani. Pályázati azonosító: NEA-NO-19-Ö-V-0446.

2 700 000 Ft-ot, azaz kétmillió-hétszázezer forint támogatást nyert a Nemzetek Háza Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége. Az összegből a szervezeti működéshez használt ingatlannal kapcsolatos költségeket és 2 fő adminisztratív és programszervezési munkákat végző alkalmazott foglalkoztatásának költségeit szeretnék fedezni.  Ennek segítségével az egyesület tovább folytathatja tevékenységét, amelynek fókuszában más népek kultúrájának, hagyományainak népszerűsítése áll. Pályázati azonosító: NEA-KK-19-Ö-V-0020.

2 500 000 Ft, azaz kétmillió-ötszázezer forint támogatásban részesült a TUNGSRAM Kodály Zoltán Férfikarért Alapítvány. Az énekkar több mint 100 éves múltra tekint vissza.
„A Tungsram Kodály Zoltán Férfikarért Alapítvány fellépései a magyar zenei kultúra szolgálatában” címmel induló pályázat keretein belül elnyert összeget az alapítvány a nagyobb fellépések költségeinek fedezésére szeretné költeni, ezáltal támogatva a magyar népzene minél szélesebb körben történő megismertetését. Pályázati azonosító: NEA-NO-19-Ö-V-0585.

2 175 000 Ft-ot, azaz kétmillió-százhetvenötezer forintot nyert a pályázat keretein belül a Magyarországi Bélyeggyűjtők Országos Egyesülete. „A Magyarországi Bélyeggyűjtő Egyesület működéséért és szakmai rendezvényeiért” projektcímmel induló pályázatban fontos szerepet kapott a szakmai munka bővítéséhez szükséges eszközök finanszírozása. A megítélt összeg segítségével tovább bővülhet a bélyeggyűjtő hagyományok aktív ápolását jelentő rendezvényeik száma is. Pályázati azonosító: NEA-MA-19-Ö-V-0703.

2 061 000 Ft-ot, azaz kétmillió-hatvanegyezer forintot ítéltek meg a Kertvárosiak az Élhető Kertvárosért (KÉK) Egyesület számára. „Négy évszakos kulturális rendezvénysorozat megrendezése a pécsi panelrengeteg zöld szívében” című pályázatuk keretein belül elnyert összeggel a helyi, jelentős hagyományokkal bíró kulturális programjaik megvalósítását szeretnék fedezni. Pályázati azonosító: NEA-KK-19-Ö-V-0251.

1 500 000 Ft, azaz egymillió-ötszázezer forint támogatást kapott a GLORIA VICTIS Közhasznú Alapítvány. „A GLORIA VICTIS Közhasznú Alapítvány működése és a történelmi emlékezet megőrzésének támogatásáért” projektcímet viselő pályázatban az alapítvány  a csömöri, 1956-os történelmi emlékhely időszakos felújítási költségeit, az ehhez kapcsolódó tevékenységek kiadásait, a szervezet működési költségeit szerepeltette elsősorban… Mindezzel a szervezet munkatársai hatékonyan tudják folytatni a történelmi emlékezet, identitástudat megerősítésére irányuló tevékenységüket. Pályázati azonosító: NEA-NO-19-Ö-V-0036.

1 360 000 Ft, azaz egymillió-háromszázhatvanezer forint támogatásban részesült a mándoki Tengu Dojo Ifjúsági és Harcművészeti Sportegyesület. A pályázaton elnyert összeget új, eddig hiányzó sporteszközök beszerzésére, és az egyesületnél dolgozó edzők bérezésére fordítják. A pályázati összeg fontos szerepet játszik az egyesület tevékenységében, hiszen ennek segítségével a következő évben is jelentős eredményeket érhetnek el a helyi szabadidős és versenyszerű tevékenységek népszerűsítésében. Pályázati azonosító: NEA-MA-19-Ö-V-0109.

700 000 Ft, azaz hétszázezer forint támogatást nyert a Besenyőtelki Berze Diák Sportegyesület. „A Besenyőtelki Berze Diáksport Egyesület működésének és szakmai programjának támogatásáért” című pályázatukon megkapott támogatásból az Egyesület által szervezett sportrendezvények minőségi fenntartásához, bővítéséhez kapcsolódó költségeket kívánják biztosítani. Pályázati azonosító: NEA-MA-19-Ö-V-0270.

Gratulálunk ügyfeleinknek és sok sikert kívánunk programjaik megvalósításához!

 A Napitender.hu munkatársai