FELHÍVÁS
Jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák,
illetve ezek prototípusai kifejlesztésének megvalósítására.
A felhívás címe:
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása
A felhívás kódszáma:
GINOP-2.1.1-15

Magyarország Kormányának felhívása a vállalkozások számára, a vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs (továbbiakban K+F+I) kiadások GDP-hez viszonyított arányának növelése érdekében. A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció erősítését. Kiemelt cél a K+F+I együttműködések elterjesztése és a kiválóság felkarolása, illetve a KKV szektor kiaknázatlan K+F+I lehetőségeinek ösztönzése. A cél elérését a Kormány az önállóan vagy együttműködésben kutatás-fejlesztési, valamint innovációs tevékenységet végző vállalkozások támogatásával tervezi megvalósítani jelen felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
– a benyújtott támogatási kérelmekről az adott értékelési szakasz záró időpontjától számított 30 nap alatt dönt;
– a Felhívás feltételeinek megfelelő projekteket minimum 50 millió Ft – maximum 1000 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig;
– az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a projekt megítélt támogatási összeg legfeljebb 75%-ának megfelelő, maximum 450 millió Ft összegű előleget biztosít.
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a K+F+I tevékenység intenzitásának növelése cél eléréséhez;
– a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet;
– a projektben új tudományos és/vagy műszaki eredmények, szellemi alkotások születnek;
– a projekt révén új K+F+I munkahelyek jönnek létre a vállalati szférában.

1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE
1.1. A Felhívás indokoltsága és célja
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (továbbiakban GINOP) célul tűzte ki a vállalati K+F+I tevékenység intenzitásának ösztönzését, a kutatás-fejlesztési és innovációs aktivitás növelését a tudás intenzív és innovatív vállalkozások körében.
Jelen Felhívás célja a hazai vállalkozások kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységének növelése olyan hazai kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogatásával, amelyek jelentős szellemi hozzáadott értéket tartalmazó, új, piacképes termékek, szolgáltatások, technológiák, továbbá ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezik.
A Felhívás keretében a vállalatok önállóan, vagy együttműködésben végzett kutatás-fejlesztési, illetve innovációs tevékenységei kerülnek támogatásra.
A Felhívás keretében vállalati ipari kutatás, kísérleti fejlesztés, illetve innovációs tevékenységek állami társfinanszírozással kerülnek támogatásra. A projekt keretében a támogatást igénylőnek lehetősége nyílik a projektet önállóan, valamint egy vagy több vállalattal (legfeljebb 2 partnerrel) közösen megvalósítani.
A Felhívás keretéből azon projektek kaphatnak támogatást, amelyek közvetett, vagy közvetlen módon illeszkednek a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia (továbbiakban Nemzeti S3) céljaihoz és szakosodási irányaihoz.
1.2. A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 50-1000 db.
Amennyiben a GINOP-2.1.1 konstrukcióra rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret kimerül, vagy annak kimerülése előre jelezhető, az Irányító Hatóság a benyújtási határidő előtt a benyújtás lehetőségét felfüggesztheti vagy a Felhívást lezárhatja.
1.3. A támogatás háttere
Az Európai Bizottság 2015. február 13-i határozatában elfogadta a GINOP-ot, mely célkitűzései között szerepel egyrészről a vállalkozások önálló K+F+I tevékenységének támogatása, másrészről a hosszú távú együttműködésben végzett, életképes K+F+I projektek számának növelése. A vállalkozások versenyképességének, és a K+F+I tevékenység ösztönzése érdekében kiemelt jelentőségű a tudás intenzív és innovatív vállalkozások házon belüli, prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatás fejlesztésének támogatása, legalább az úgy nevezett MVP5 (minimum viable product) prototípus vagy demonstrációs fázis eléréséig, illetve esetenként azon túl, a piacra lépésig is.
A vállalkozások meglévő és potenciális tudásbázisában rejlő szinergiák kihasználása érdekében elengedhetetlen a kisebb együttműködések támogatása is. Ezen közös projektek jelentős szellemi hozzáadott értéket magukban hordozó, új, piacképes termékek, szolgáltatások és technológiák illetve ezek prototípusainak kifejlesztését eredményezhetik.
Jelen felhívást a GINOP keretében a Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság hirdeti meg a 1173/2015. (III. 24.) számú kormányhatározatban szereplő Éves Fejlesztési Keret alapján.

2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a http://www.szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.

3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK
Kérjük, a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a projekteknek meg kell felelniük különösen a következőknek:
3.1. Támogatható tevékenységek bemutatása
A Felhívás keretében az alábbi tevékenységek támogathatóak:
Kutatás-fejlesztési projekthez nyújtott támogatás keretében:
a) Ipari kutatás (maximum a kutatás-fejlesztési projekt elszámolható költségeinek 50%-a) Ipari kutatás tevékenységre az a vállalkozás nyújthat be támogatási kérelmet, amelynek minimum 3 fő, a projekt szakterületéhez kapcsolódó, legalább MA/Msc fokozatú diplomával rendelkező, minimum napi 4 órában, a támogatási kérelem benyújtásakor is foglalkoztatott alkalmazottja van. Alkalmazott (ipari) kutatás: tervezett kutatás vagy kritikus vizsgálat, amelynek célja új ismeretek és szakértelem megszerzése új termékek, eljárások vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez, vagy a létező termékek, eljárások vagy szolgáltatások jelentős mértékű fejlesztésének elősegítéséhez. Magában foglalja komplex rendszerek összetevőinek létrehozását, és beletartozhat a prototípusok laboratóriumi környezetben vagy létező rendszerekhez szimulált interfésszel rendelkező környezetben történő megépítése, valamint kísérleti sorozatok gyártása, amennyiben ez az alkalmazott kutatáshoz és különösen a generikus technológiák ellenőrzéséhez szükséges.
Amennyiben a vállalkozás a saját alkalmazásában lévő (vagy felvételre tervezett) munkavállalója révén végez ipari kutatási feladatokat, úgy a támogatási kérelemben kell megadni a munkavállaló nevét, végzettségét/fokozatát, és csatolni szükséges a szakmai önéletrajzát..
Igénybe vett szolgáltatás esetén a szolgáltatást nyújtónak kell megfelelnie a fenti feltételnek úgy, hogy a csatolt piacfelmérésben részt vevő által kiállított tájékoztatás (a továbbiakban: tájékoztatás) vagy ajánlat mellékletét kell, hogy képezze az alkalmazott(ak) neve, végzettsége/fokozata és a kutató(k) szakmai önéletrajza.
b) Kísérleti fejlesztés
Kísérleti fejlesztés: a meglévő tudományos, technológiai, üzleti és egyéb, vonatkozó ismeretek és szakértelem megszerzése, összesítése, alakítása és felhasználása új vagy javított termékek, eljárások vagy szolgáltatások kidolgozása céljából. Ide tartozhatnak például az új termékek, eljárások vagy szolgáltatások fogalmi meghatározását, megtervezését és dokumentálását célzó tevékenységek is.
A kísérleti fejlesztéshez tartozhat az új vagy javított termékek, eljárások és szolgáltatások prototípusainak és kísérleti modelljeinek kidolgozása, illetve kiállítása, az ilyen termékeknek a tényleges működési körülményeket reprezentáló környezetben történő tesztelése és jóváhagyása abban az esetben, ha e tevékenységek elsődleges célja a véglegesnek még nem tekinthető termék, eljárás vagy szolgáltatás továbbfejlesztése. Ide tartozhat a kereskedelmileg felhasználható olyan prototípusok és kísérleti modellek kifejlesztése, amelyek kereskedelmi végterméknek minősülnek, mert előállításuk túlságosan költséges ahhoz, hogy az kizárólag demonstrációs és hitelesítési céllal történjen.
A kísérleti fejlesztésbe még akkor sem tartoznak bele azok a szokásos vagy időszakos változtatások, amelyeket meglévő termékeken, gyártósorokon, előállítási eljárásokon, szolgáltatásokon és egyéb folyamatban lévő műveleteken végeznek, ha e változtatások fejlesztésnek minősülnek.
Csekély összegű (de minimis) támogatás keretében
(Kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
a) Projekt előkészítési tevékenység jelen felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint. A tevékenység önállóan nem támogatható.
b) Projektmenedzsment tevékenység (konzorcium esetében kizárólag a konzorciumvezetőnél felmerült költségek) jelen felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint. A tevékenység önállóan nem támogatható.
c) Tájékoztatással és nyilvánossággal kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele jelen felhívás 5.5. és 5.7. pontja szerint. A tevékenység önállóan nem támogatható.
d) A projekt megvalósításához kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele jelen felhívás 5.5 és 5.7 pontja szerint. A tevékenység önállóan nem támogatható.
Regionális beruházási támogatás keretében
(Kizárólag azon vállalkozások esetében támogatható, amelyek a támogatást nem elsődleges mezőgazdasági termeléshez veszik igénybe)
a) Eszközbeszerzés
Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. A tevékenység önállóan nem támogatható.
b) A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések. A tevékenység önállóan nem támogatható.
c) Immateriális javak beszerzése
Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szabadalmak és egyéb immateriális javak (pl. licenc, oltalom), valamint ezen immateriális javakhoz (szellemi termékekhez) kapcsolódó hasznosítási jogok beszerzése, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor. A tevékenység önállóan nem támogatható.
Olyan tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,
d) A beruházásra aktivált szolgáltatási tevékenységek
Kutatási infrastruktúrához8 nyújtott beruházási támogatás keretében
a) Eszközbeszerzés
Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése. A tevékenység önállóan nem támogatható.
b) A projekt céljához feltétlenül szükséges épület építése, bővítése, átalakítása, korszerűsítése, és a szükséges alap infrastrukturális fejlesztések. A tevékenység önállóan nem támogatható.
c) Immateriális javak beszerzése
Harmadik féltől piaci áron megvásárolt szabadalmak és egyéb immateriális javak (pl. licenc, oltalom), valamint ezen immateriális javakhoz (szellemi termékekhez) kapcsolódó hasznosítási jogok beszerzése, amennyiben a tranzakcióra a piaci feltételeknek megfelelően került sor. A tevékenység önállóan nem támogatható.
Olyan tárgyi eszközök vagy immateriális javak beszerzésére irányuló beruházás támogatható, amely új létesítmény létrehozatalát, meglévő létesítmény kapacitásának bővítését, létesítmény termékkínálatának a létesítményben addig nem gyártott termékekkel történő bővítését vagy egy meglévő létesítmény teljes termelési folyamatának alapvető megváltoztatását eredményezi, valamint a részesedésszerzés kivételével olyan létesítmény eszközeinek az eladótól független harmadik fél beruházó általi felvásárlása, amely létesítmény bezárásra került vagy bezárásra került volna,
d) A beruházásra aktivált szolgáltatási tevékenységek
A szolgáltatások területén az eljárási innovációhoz nyújtott támogatás keretében (ezen tevékenység keretében elszámolni kívánt összköltség minimum 300 millió, maximum 1000 millió Ft-ot tehet ki):
a) Eljárás-innováció: új vagy jelentős mértékben javított termelési vagy szolgáltatási módszer alkalmazása (ideértve a technikákban, felszerelésekben vagy szoftverekben eszközölt jelentős változtatásokat).
A KKV-k vásárokon való részvételéhez nyújtott támogatás (ezen tevékenység keretében elszámolni kívánt összköltség nem haladhatja meg a 40 millió Ft-ot):
a) A vállalkozásnak valamely kiállításon vagy vásáron való első három részvétele támogatható a projekt keretében kifejlesztett K+F eredmény bemutatása céljából. A tevékenység önállóan nem támogatható.
Jelen felhívás keretében önállóan kizárólag kísérleti fejlesztés, vagy eljárási innováció tevékenység, vagy kísérleti fejlesztés és eljárási innováció tevékenységek támogatható(k).
3.1.1. A támogatható tevékenységek állami támogatási szempontú besorolása 3.2. A projekt műszaki-szakmai tartalmával és a megvalósítással kapcsolatos elvárások
3.2.1. Általános elvárások
A projekt műszaki, szakmai tartalmának meghatározásához az alábbi elvárások figyelembe vétele szükséges:
a) Nem részesülhet támogatásban az a projekt, amelynek tartalma a jelen Felhívásban megfogalmazott célokkal nincs összhangban.
b) A projektnek megfelelően kidolgozottnak kell lennie, a támogatási kérelem pontjait a támogatást igénylőnek ki kell töltenie.
c) A projektnek a támogatást igénylő által szakmailag megvalósíthatónak kell lennie.
d) A projektben vállalt feladatok költségvetésének reálisnak kell lennie. A hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint az átlagos piaci árnak történő megfelelést a szerződés hatályba lépését követően is biztosítani kell, továbbá a projektnek meg kell felelnie a reális költségvetés előírásának az esetleges géptípus-változás, szállító-váltás és költségszerkezet-módosítás esetén is.
e) A beszerezni kívánt eszközöknek meg kell felelnie a vonatkozó európai irányelveknek, szabványoknak, illetve az azokat harmonizáló magyar rendeleteknek, szabványoknak, környezetvédelmi előírásoknak.
f) A beszerezni kívánt eszközöket az érintett eszközök kereskedelmi forgalmával üzletszerűen foglalkozó, az adott területen irányadó körülmények között meggyőző referenciával rendelkező kereskedőnek, vagy gyártónak minősülő szállítótól kell vásárolni, a piacon szokványos jótállási és szavatossági feltételek biztosítása mellett.
g) A projektnek meg kell felelnie a Felhívás szakmai mellékleteiben, illetve az ÁÚF-ban foglalt egyéb feltételeknek.
h) Jelen felhívás keretében elszámolásra kerülő költségek/költségtételek semmilyen egyéb uniós, illetve hazai forrásból nem kerülhetnek elszámolásra.
i) Nem nyújtható támogatás olyan projekthez, amely esetében a projektgazda nem tesz eleget a szellemi tulajdonra vonatkozó jogtisztasági követelményeknek.
j) A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 65. § (3) bekezdése alapján a projektjavaslat csökkentett elszámolható összköltséggel, vagy csökkentett támogatási összeggel történő támogatására kell javaslatot tenni, ha a projektjavaslat tervezett elszámolható költségei között olyan költségtétel szerepel, amely nem elszámolható, nem szükséges a projekt céljának teljesítéséhez vagy aránytalanul magas.
k) A Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projektet az Irányító Hatóság általi lezárásáig a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Tv. 23. § (2) bekezdésének megfelelően közvetlen irányítása alatt tartja, így többek között közvetlen és közvetett tulajdonosi struktúráját az Irányító Hatóság tájékoztatása nélkül nem változtatja meg. A változásról 5 (öt) munkanapon belül írásban tájékoztatja az Irányító Hatóságot.
l) A Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a társaság vezetőjének és közvetlen helyetteseinek személyében bekövetkező változásokról 5 (öt) munkanapon belül írásban tájékoztatja az Irányító Hatóságot.
m) A Kedvezményezettnek kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a projekt előrehaladásáról a Támogatási Szerződésben meghatározottak szerint beszámol.
n) A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy ha a projekttel összefüggésben az értékesítésből, szolgáltatásból, bérbeadásból, regisztrációs díjból és egyéb bevételből (pl. közbeszerzési dokumentáció értékesítése) a megvalósítás időszakát magában foglaló teljesítési időponttal számlázott bevétel keletkezik, akkor a teljesítés időpontját is tartalmazó elszámolási időszakban csökkenti a projekt elszámolható költségeinek összegét.
o) A Kedvezményezettnek vállalnia kell, hogy a projekt keretében megvalósítja azokat a tevékenységeket, amelyeket a támogatási kérelemben feltüntetett tevékenységlistában megjelölt. p) Amennyiben a projekt megvalósítása tartalmaz építési engedély köteles infrastrukturális (épület, illetve alapinfrastruktúra) beruházást, akkor a Támogatási Szerződés (TSZ) megkötésének feltétele a jogerős építési engedély benyújtása.
Azon projektek támogathatóak, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3- ban meghatározott nemzeti ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.
A nemzeti ágazati prioritások:
i) Egészséges társadalom és jólét;
ii) Fejlett jármű- és egyéb gépipari technológiák;
iii) Tiszta és megújuló energiák;
iv) Fenntartható környezet;
v) Egészséges és helyi élelmiszerek;
vi) Agrár-innováció;
vii) Infokommunikációs technológiák és szolgáltatások;
viii) Befogadó és fenntartható társadalom, élhető környezet.
Intelligens technológiák:
i) fotonika, lézertechnológia
ii) különleges anyagok, korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák
iii) bionika
iv) nem gépipari fémfeldolgozás
v) elektronika és félvezető-technológia
vi) korszerű szénhidrogén technológia (kőolaj, földgáz)
vii) korszerű csomagolástechnikai technológiák
viii) vegyipar (pl. gumiipar, műanyagipar, intermedier, műtrágya és kozmetikumok gyártása)
ix) építőipar (építőanyag-technológiák)
x) textilipar
xi) fa- és bútoripar
xii) logisztika
xiii) kulturális és kreatív ipar
A projekt tervezése és megvalósítása során kérjük, vegye figyelembe, hogy a projektben létrehozott eredményeknek meg kell majd felelniük az alábbi elvárásoknak:
Az európai uniós forrásból támogatott projektek kedvezményezettje köteles a projektre vonatkozó környezetvédelmi és esélyegyenlőségi jogszabályokat betartani, (Nem kizárólagos jelleggel, lásd ÁÚF 11. pontja) a projekt által érintett területen a védett természeti és kulturális értékeket megőrizni, a fennálló vagy a beruházás során keletkezett környezeti kárt és az esélyegyenlőség szempontjából jogszabályba ütköző nem-megfelelőséget legkésőbb a projekt megvalósítása során megszüntetni.
A fejlesztéshez kapcsolódó nyilvános eseményeken, kommunikációjában és viselkedésében a támogatást igénylő esélytudatosságot fejez ki: nem közvetít szegregációt, csökkenti a csoportokra vonatkozó meglévő előítéleteket.
Egy támogatást igénylő, egy adott projektre vagy annak részére az adott telephelyen a GINOP keretében meghirdetett különböző vissza nem térítendő támogatást nyújtó felhívások közül csak egy felhívásra nyújthat be támogatási kérelmet. Ha az adott projektre vonatkozó támogatási kérelme elutasításra vagy kizárásra került, vagy a döntés előtt azt a támogatást igénylő visszavonta, akkor ugyanazon projekt vonatkozásában ismét igényelhető támogatás vagy benyújtható más felhívásra. Kivétel ez alól, ha a projekt már megkezdett, vagy ha az elutasítás indoka alapján egyértelmű, hogy a projekt nem támogatható. Amennyiben az adott telephelyen megvalósuló, adott projekt több, a GINOP keretében meghirdetett vissza nem térítendő támogatást nyújtó felhívásra került benyújtásra, a legkorábban benyújtott adott projekt kerül leértékelésre, a többi jogosulatlanság miatt elutasításra kerül.

4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI
Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe.
4.1 Támogatást igénylők köre
Jelen Felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be:
1. mikro-, kis-, és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok,
a) amelyek, rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele),
b) amelyek, éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt.
c) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.
A támogatást igénylőnek az 1. pontban szereplő kritériumok mindegyikének meg kell felelnie.
2. jogi forma szerint:
a) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok, amelyek nem tartoznak az EVA hatálya alá
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában is van lehetőség.
A konzorciumban megvalósuló projektek esetén a konzorcium tagjai a fenti feltételnek megfelelő gazdasági társaságok lehetnek.
A kutatás-fejlesztési konzorciumi tagok száma – a konzorciumvezetőt is beleértve – legfeljebb 3 lehet. Konzorcium esetén a gazdasági társaságoknak a konzorcium létrehozására irányuló együttműködési megállapodást kell kötniük. A konzorciumi együttműködési megállapodással a tagok arra vállalnak kötelezettséget, hogy a projektet annak támogatása esetén a projektdokumentációban meghatározott módon közösen megvalósítják. A konzorciumot a Támogató irányában a konzorciumi együttműködési megállapodásban konzorciumvezetőnek kijelölt tag képviseli. Nem lehet konzorciumi tag a kizárólag projektmenedzsment feladatokat és/vagy a nyilvánosság biztosításához kapcsolódó feladatokat ellátni kívánó szervezet. A konzorcium tagja csak olyan szervezet lehet, amely a felhívásban meghatározott követelményeknek megfelel és támogatásban részesülhet.
A konzorciumi tagok a projekt keretén belül egymástól anyagot, árut, szolgáltatást, eszközt, immateriális javakat nem vásárolhatnak.
A konzorciumi tagok száma és összetétele a támogatói döntés meghozataláig nem módosítható, míg a megvalósítási időszakban csak különösen indokolt esetben az irányító hatóság előzetes hozzájárulásával van lehetőség módosításra.
A GINOP-2.1.1-15 Felhívás esetében nem nyújtható támogatás azon támogatást igénylő részére, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP-2.1.7-15 felhívás keretében az adott naptári évben benyújtott támogatási kérelme kapcsán már részesült támogatásban.
4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
a) Jelen felhívás keretében a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 47. § (2) bekezdése alapján a támogatási kérelmek benyújtására a felhívás közzétételét követő 24 hónapig van lehetőség.
A támogatási kérelmek benyújtása 2015. szeptember 30-tól 2017. szeptember 29-ig lehetséges. Az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:
a) Korlátolt felelősségű társaság esetén (kivéve a kevesebb, mint három éve létező KKV-kat, illetve a kockázatfinanszírozási támogatásra való jogosultság alkalmazásában az első kereskedelmi értékesítéstől számítva kevesebb, mint hét éve működő olyan KKV-kat, amelyek a kiválasztott pénzügyi közvetítő által végzett átvilágítást követően kockázatfinanszírozási beruházásra jogosultak) jegyzett részvénytőkéjének több mint a fele elveszett a felhalmozott veszteségek miatt. Ez abban az esetben fordul elő, ha a felhalmozott veszteségeknek a tartalékokból (és minden olyan elemből, amelyet általában a társaság sajáttőkéje részének tekintenek) történő levonásával a jegyzett törzstőke felét meghaladó negatív halmozott összeg keletkezik. E rendelkezés alkalmazásában a “korlátolt felelősségű társaság” különösen a 2013/34/EU irányelv (1) I. mellékletében említett vállalkozástípusokat jelenti, és a “jegyzett tőke” adott esetben magában foglal minden részvénytőkét.
b) Olyan társaság esetén, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében (kivéve a kevesebb, mint három éve létező KKV-kat, illetve a kockázatfinanszírozási támogatásra való jogosultság alkalmazásában az első kereskedelmi értékesítéstől számítva kevesebb, mint hét éve működő olyan KKV-kat, amelyek a kiválasztott pénzügyi közvetítő által végzett átvilágítást követően kockázatfinanszírozási beruházásra jogosultak), a társaság könyveiben kimutatott tőkének több mint fele nincs meg a felhalmozott veszteségek miatt. E rendelkezés alkalmazásában a “társaság, ahol legalább egyes tagok korlátlan felelősséggel bírnak a társaság tartozásai tekintetében” különösen a 2013/34/EU irányelv II. mellékletében említett vállalkozástípusokat jelenti.
c) Amennyiben a vállalkozás ellen kollektív fizetésképtelenségi eljárás indult vagy a hazai jog alapján megfelel azoknak a feltételeknek, amelyek a kollektív fizetésképtelenségi eljárásnak a vállalkozás hitelezői kérésére történő elindítására vonatkoznak.
d) Amennyiben a vállalkozás megmentési támogatásban részesült és még nem fizette vissza a kölcsönt vagy szüntette meg a kezességvállalást, illetve szerkezetátalakítási támogatásban részesült és még mindig szerkezetátalakítási terv hatálya alá tartozik.
e) Olyan vállalkozás esetében, amely nem kkv, amennyiben az elmúlt két évben:
1. a vállalkozás könyv szerinti adósság-saját tőke aránya 7,5-nél magasabb volt; és
2. a vállalkozás EBITDA-val számolt kamatfedezeti rátája nem érte el az 1,0 értéket.
– 2015. október 31.
– 2016. március 28.
– 2016. augusztus 29.
– 2017. február 6.
– 2017. szeptember 29.
b) Amennyiben a támogatást igénylő vagy annak a 651/2014/EU rendelet 1. számú melléklete alapján meghatározott partner vagy kapcsolt vállalkozása a GINOP-2.1.1-15 jelű Felhívásra egyszerre több támogatási kérelmet nyújt be, az elsőként benyújtott támogatási kérelem kerül elbírálásra, a többi támogatási kérelem automatikusan elutasításra kerül.
c) A támogatási kérelem benyújtásának módja: Online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a támogatási kérelemhez csatolni kell a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással17 látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás18/ futárposta-szolgáltatás19 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság
1539 Budapest, Postafiók 684.
Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét.

5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Kérjük, a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak.
5.1 A támogatás formája
Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
5.2 A projekt javaslat maximális elszámolható összköltsége
Jelen Felhívás keretében nem releváns.
5.3 A támogatás mértéke, összege
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 50 millió forint, maximum 1000 millió forint.
b) Konzorcium esetén az egyes Konzorciumi tagok vonatkozásában a minimum igénybe vehető támogatási összeg 50 millió Ft. A Konzorcium vonatkozásában az igényelhető támogatás összege minimum 100 millió Ft, maximum 1000 millió Ft.
c) Konzorcium esetén az igényelt támogatás legalább 50%-át a konzorciumvezetőnek kell igényelnie.