FELHÍVÁS
Gyakornoki program pályakezdők támogatására
GINOP-5.2.4-16

Magyarország Kormányának felhívása a gyakorlati oktatáshoz szükséges feltételek megteremtéséhez, a munkáltatók, elsősorban a KKV-k részére a gyakornokok alkalmazásával és betanításával járó többletköltségek (pl: gyakornokok bére, vállalati gyakornoki kapcsolattartók díjazása, a gyakornoki hely kialakításához szükséges tárgyi feltételek biztosítása) kompenzálásával.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a fiatalok munkaerő-piaci integrációját. Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati ismeretei, munkatapasztalata, ezáltal munkaerő-piaci kilátásaik és foglalkoztatásuk.
A cél elérését a Kormány támogatási program meghirdetésével tervezi megvalósítani jelen Felhívásban foglalt feltételek mentén.
Az együttműködés keretében a Kormány vállalja, hogy:
– A benyújtott támogatási kérelemről a jogszabály által meghatározott határidőn belül dönt.
– A felhívás feltételeinek megfelelő projektet minimum 1 900 000 forint maximum 30 000 000 forint támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig.
– Az előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek 5 millió Ft-ot meghaladó megítélt támogatás esetében a megítélt támogatás legfeljebb 50%-ának megfelelő, de maximum 15 millió forint összegű előleget biztosít.
A támogatási kérelmet benyújtó szervezetek az együttműködés keretében vállalják, hogy:
– projektjük megvalósításával hozzájárulnak a Partnerségi Megállapodásban foglalt célok eléréséhez
– a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet.

1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE
1.1. A Felhívás indokoltsága és célja
Az elmúlt időszak kormányzati intézkedései, a szakképzés szabályozásának átalakítása a duális képzés fejlesztését, rendszerének minél szélesebb körben történő elterjesztését szolgálták. Ezt részben a vállalkozások érdekeltségének növelésével, részben a tanulók hajlandóságának ösztönzésével lehetett elérni.
A szakképzésben résztvevő fiatalok számának növelése és a duális képzés erősítése irányába tett legfontosabb intézkedések közé tartozik a nappali rendszerű szakképzésbe való bekapcsolódás felső életkori határának 25 évre történő emelése, két szakképesítés megszerzésének állami támogatása, a hiány-szakképesítések körének bővítése, a gazdasági kamarai garanciavállalás bevezetése, a szakképzési hozzájárulás átalakítása. Emellett szükséges a szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése is, támogatva a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szakmai karrierjének, pályafutásának megerősítését, ösztönözve a vállalatokat „gyakornoki helyek” kialakítására. Gyakornokként a fiatalok valódi munkatapasztalatot szerezhetnek, ezáltal javul foglalkoztathatóságuk és hosszabb távú munkaerő-piaci esélyeik.
A fiatalok munkaerő-piaci helyzetének elemzésekor látható, hogy az elmúlt három évben a 15-24 évesek foglalkoztatási rátája jelentősen javult. A 2009-es 18,1%-os mélyponthoz képest 2015. második negyedévére a ráta 25,2%-ra emelkedett (7,1 százalékpontos javulás), és ezzel jóval meghaladja a válság előtti (2007-es) 21%-os szintet. A munkanélküliséget tekintve a válság következtében 2008-at követően Magyarországon a 15-24 éves népesség munkanélkülisége valamivel nagyobb mértékben (2008-ban 19,9%, 2012-ben 28,1%) emelkedett, mint az EU egészében (2008-ban 15,6%, 2013-ban 23,3%), a csökkenés azonban Magyarországon hamarabb megindult és gyorsabb ütemű, mint az EU egészét tekintve. 2015. II. negyedévében a 15-24 éves fiatalok munkanélküliségi rátája 17,8% (utoljára 2007 azonos időszakában mértek 18% alatti értéket).
A program elsődleges célja a fentiekkel összhangban a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban4 vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése.
A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.
A program az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósul meg. Az Ifjúsági Garancia rendszer lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő színvonalú, konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon. Az Európai Bizottság 2013. június 19-i közleményében felhívta a 2012. évben 25% feletti ifjúsági munkanélküliséggel küzdő régiókkal rendelkező tagállamokat, hogy még 2013 során Intézkedési Tervet nyújtsanak be az Ifjúsági Garancia megvalósítására. Magyarország Ifjúsági Garancia Akcióterve a foglalkoztatási és szakképzési intézkedéseken túl a korai iskolaelhagyás megelőzését és az aktiválást elősegítő oktatási és társadalmi felzárkózási szakmapolitikai intézkedéseket, valamint az ezekhez kapcsolódó reformokat és stratégiákat egységes szerkezetbe foglaló dokumentum. Az Akciótervvel Magyarország jelentős uniós források bevonásával 2018-ra vállalta, hogy valamennyi 25 év alatti álláskereső nem tanuló, nem dolgozó fiatal számára 4 hónapon belül személyre szabott foglakoztatási, gyakornoki, vagy képzési lehetőséget ajánl fel egyéni fejlesztési terv alapján.
Az Ifjúsági Garancia rendszer részeként megvalósuló gyakornoki foglakoztatás azt jelenti, hogy a gyakornokként foglalkoztatott fiatalokat a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat területi kirendeltségein5 (Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztálya) regisztrálni kell az Ifjúsági Garancia alanyaként, még a munkaviszony létrejöttét megelőzően.
Amennyiben a támogatást igénylő vállalkozás nem talál jelen felhívás célcsoportjának és feltételeinek megfelelő gyakornokot, a kirendeltségek segítséget nyújtanak a fiatalok vállalkozásokhoz történő kiközvetítésében. A vállalkozások és a fiatalok közvetítését támogatják továbbá a vállalkozás székhelyéhez vagy telephelyéhez legközelebbi, kijelölt szakképzési centrumok is.
A kijelölt szakképzési centrumok közreműködése a támogató, gyakornokokat közvetítő funkció mellett a szakképzésben megszerzett tudás és készségek gyakorlati hasznosításával kapcsolatos közvetlen foglakoztatói és gyakornoki visszajelzéseket biztosít a szakképzés további rendszerszerű tartalmi fejlesztéseinek előkészítéséhez.
1.2. A rendelkezésre álló forrás
A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 15 milliárd forint. A támogatási kérelmet az Európai Szociális Alap társfinanszírozza.
A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 500-4500 db.
1.3. A támogatás háttere
Jelen felhívást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság (a továbbiakban: GFP IH) hirdeti meg a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozat alapján.

2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE
Ha további információkra van szüksége, forduljon bizalommal a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálathoz a 06 40-638-638 telefonszámon, ahol hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fogadják hívását.
Kérjük, kövesse figyelemmel a Felhívással kapcsolatos közleményeket a szechenyi2020.hu oldalon, ahol a Széchenyi 2020 ügyfélszolgálat elektronikus elérhetőségeit is megtalálhatja.

3. A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK
Kérjük a támogatási kérelem előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatási kérelemnek meg kell felelnie különösen a következőknek:
3.1 A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek
3.1.1 Önállóan támogatható tevékenységek
Jelen felhívás keretében csak önállóan támogatható tevékenység nincs.
3.1.2 Önállóan nem támogatható tevékenységek
3.1.2.1 Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek
a) Gyakornokok foglalkoztatása:
A jelen felhívás 3.4.1.1. a) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő célcsoporttag foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
Megváltozott munkaképességű gyakornok jelen felhívás 3.1.2.2.a) alapján történő foglalkoztatásával is teljesül a tevékenység.
b) Vállalati gyakornoki kapcsolattartói tevékenység:
A projekt megvalósítása során egy szakember kijelölése és foglalkoztatásának támogatása (aki lehet maga a vállalkozó vagy az alkalmazottja), aki vállalati gyakornoki kapcsolattartóként szakmai, segítő, értékelő, utógondozó, a GINOP-5.2.5-16 kiemelt projektet megvalósító kijelölt szakképzési centrummal kapcsolatot tartó, a gyakornoki foglalkoztatást dokumentáló (beszámoló, előrehaladási napló) és teljesítményértékelői szerepkört tölt be a fiatal mellett.
c) Adminisztrációs tevékenység : gyakornok(ok) foglalkoztatásával összefüggő adminisztratív feladatok ellátása.
d) Kötelezően előírt nyilvánosság, tájékoztatás.
A 3.1.2.1 a)-d) pontokban meghatározott tevékenységek csak együttesen támogathatóak.
3.1.2.2 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek
a) Jelen felhívás 3.4.1.1. a) pontjában meghatározott feltételeknek megfelelő megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása a támogatási kérelemben meghatározott munkakörben.
b) A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a munkavégzéshez szükséges eszközök, immateriális javak beszerzése, megfelelő gyakornoki munkafeltételek biztosításához szükséges beszerzések, beleértve a megváltozott munkaképességű gyakornok esetében az átalakított vagy segítség nyújtására alkalmas technológiai felszerelések beszerzése, az átalakítása.
c) A gyakornoki munkahely(ek) kialakításához, a gyakornoki munkavégzés ellátásához szükséges és indokolt mértékű, nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás. A megváltozott munkaképességű gyakornok általi használatra alkalmassá tétel érdekében infrastruktúra szükséges átalakítása (infrastruktúra átalakítás esetén nem engedélyköteles, vagy építési engedéllyel rendelkező infrastrukturális és ingatlan beruházás).
d) Megváltozott munkaképességű munkavállaló gyakornoki foglalkoztatása esetében – amennyiben azt a munkavállaló egészségi állapota vonatkozó minősítő határozat vagy kezelő orvos vélemény alapján indokolja – a munkába járás vagy a munkavégzés segítésével foglalkozó személy foglalkoztatása kizárólag a dokumentált segítés ideje alatt.
A 3.1.2.1 a) – d) tevékenységhez kapcsolódóan támogatható a 3.1.2.2 b) és/vagy a 3.1.2.2. c) tevékenység.
Megváltozott munkaképességű gyakornok foglalkoztatása esetén a 3.1.2.1 b) – d) tevékenységhez kapcsolódóan támogatható a 3.1.2.2. a) és/vagy b) és/vagy c) és/vagy d) tevékenység.

4. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉTELEI
Amennyiben jelentkezni kíván a Felhívásra, kérjük a következő információkat vegye figyelembe.
4.1 Támogatást igénylők köre
a) Jelen Felhívásra kizárólag azon vállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet, amelyek
aa) rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámolóval/SZJA bevallással alátámasztott), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít bele), és
ab) amelyek Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei, és
ac) az éves átlagos statisztikai állományi létszáma a támogatási kérelmek benyújtását megelőző legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt és
ad) a 651/2014/EU Rendelet I. Melléklete alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek, vagy
ae) azon vállalkozások, amelyek megfelelnek a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozó 651/2014/EU Rendelet I. Melléklet 2. cikk szerinti alkalmazotti létszám és pénzügyi határértékeknek, azonban a 651/2014/EU rendelet 1. sz. melléklet 3. cikk (4) bekezdése alapján azért nem tekinthetők KKV-nak, mivel a tőke vagy a szavazati jogok legalább 25%-át közvetlenül vagy közvetve, egyénileg vagy
közösen, egy vagy több állami szerv irányítja.
b) Jogi forma szerint
ba) kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok és nonprofitprofit gazdasági társaságok (113 – Korlátolt felelősségű társaság, 114 – Részvénytársaság, 116 – Közkereseti társaság, 117 – Betéti társaság, 226 – Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, 572 – Nonprofit korlátolt felelősségű társaság, 573 – Nonprofit részvénytársaság, 575 – Nonprofit közkereseti társaság, 576 – Nonprofit betéti társaság)
bb) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók (231 – egyéni vállalkozó), 232 – egyéb önálló vállalkozó)
bc) kettős könyvvitelt vezető egyéni cégek (228 – egyéni cég)
bd) szövetkezetek (12-)
Jelen felhívás keretében a támogatási kérelem benyújtására konzorciumi formában nincs lehetőség.
4.3 A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja
a) A támogatási kérelmek benyújtása 2016. augusztus 1. és 2018. július 31. között lehetséges.
b) A támogatási kérelem benyújtásának módja: online benyújtás elektronikus kitöltő programon keresztül.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a kitöltő programban véglegesített támogatási kérelemhez a Felhívás 6. pontjában leírt módon kell csatolni a kérelem elektronikus benyújtását hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkozatot is. A nyilatkozat papír alapú példányát – ha azt nem minősített elektronikus aláírással12 látták el – postai úton is be kell nyújtani az elektronikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektronikus benyújtást követő 3 napon belül zárt csomagolásban, postai ajánlott küldeményként vagy expressz postai szolgáltatás13/futárposta-szolgáltatás14 (garantált kézbesítési idejű belföldi postai szolgáltatás) igénybevételével a következő címre:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság
1539 Budapest, Postafiók 684.
Kérjük, hogy a küldeményen jól láthatóan tüntesse fel a Felhívás kódszámát, a támogatást igénylő nevét és címét.

5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK
Kérjük a projekt előkészítése során vegye figyelembe, hogy a támogatást a projekt megvalósítása során csak akkor tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályoknak.
5.1 A támogatás formája
Jelen Felhívás keretében nyújtott támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül.
5.2 A projekt maximális elszámolható összköltsége
Jelen felhívás esetében nem releváns.
5.3 A támogatás mértéke, összege
a) Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft.
b) A támogatás maximális mértéke támogatási kategóriától függően az összes elszámolható költség 100%-a a Felhívás 3.2. pontjában foglaltak figyelembe vételével.
5.4 Előleg igénylése
Jelen felhívás keretében 5 millió Ft-ot meghaladó megítélt támogatás esetében az utófinanszírozású tevékenységekre igénybe vehető maximális előleg mértéke mikro-, kis- és középvállalkozás kedvezményezett számára a megítélt támogatás 50%-a, de legfeljebb 15 millió Ft, a jelen felhívás 4.1. ae) pontjában meghatározott támogatást igénylő esetében amennyiben nem nonprofit gazdasági társaság maximum 25%, de legfeljebb 7,5 millió Ft.
Felhívjuk a figyelmet, hogy 6 hónapot meghaladó projektmegvalósítási időszak esetében támogatási előlegfolyósítás esetén, a támogatási előleg kifizetésétől számított hat hónapon belül időközi kifizetés igénylést szükséges benyújtani.
https://www.palyazat.gov.hu/node/57557
A fenti kiírást terjedelmi okokból rövidítettük, az eredeti a szövegben található webcímen elérhető. (A Napitender Szerk.)

A pályázattal kapcsolatos dokumentumok:
pályázati csomag