Aktuális pályázatok civil szervezeteknek

Aktuális pályázatok civil szervezeteknek

Pályázati támogatás civil szervezeteknek 3 – 30 milló forint értékben 2018. novemberétől

Gondot okoz civil szervezetének finanszírozása? Igényeljen pályázati támogatást, tekintse át kiemelt civil pályázatainkat! Kérjen ingyenes előminősítést és személyre szabott tájékoztatást az oldal alján lévő kapcsolati űrlapon és máris megtudhatja, hogy jogosult-e a pályázatokban elérhető 3 – 30 milló forint támogatásra, és azt is, hogy milyen esélyekkel indul az adott pályázaton.

Heteken belül nyilvánosságra kerülnek az idei kiírások

Jelentkezzen most ingyenes előminősítésre, hogy a Pályázatok kiírásának időpontjában már készen álljon! Minden perc számít!

Az aktuálisan elérhető civil pályázatok áttekintő listája

1. VP-leader pályázatok – ingatlanfejlesztés és marketing

Az ország teljesen területén most is elérhető, aktuális kiírások jellemzően kistelepüléseken (falvak, kisvárosok) működő civil szervezetek részére.

A leader pályázatok célja legtöbb esetben a helyi civil szervezetek tevékenységének fejlesztése új eszközökkel, infrastrukturális és technológia feltételek biztosításával. A pályázatból finanszírozható épületek felújítása, korszerűsítése és energetikai fejlesztése. Ezen túlmenően a pályázat igénybevehető különféle marketing tevékenységek támogatására.  Így például a civil szervezet megjelenését biztosító honlap és nyomtatott kiadványok elkészítésére van lehetőség. A támogatás igénybevehető még hirdetési költségekre, valamint rendezvények, közösségi programok finanszírozására.

A támogatás összege: 1-8 millió forint (a pontos pályázattól függően)

Szükséges önerő: 25-50% (a pontos pályázattól függően)


2.  Civil szervezetek működési és szakmai programjainak NEA-pályázatai -várható megjelenés 2018. őszén

Évről-évre megjelennek pályázati kiírások, melyek a civil szervezetek szakmai programját és működését hivatottak támogatni. Jellemzően  3.000.000 Ft-os támogatást biztosítanak. A NEA pályázatai a legismertebb, de korántsem egyetlen lehetséges pályázati források, melyekre a civil szervezetek pályázhatnak. Önerő ezeknél a pályázatoknál nem szükséges.

Az ismertség és sok jelentkező miatt itt is a korai előkészítés, az időzítés kulcskérdésként kezelése elengedhetetlen annak érdekében, hogy már a pályázat kiírásának megjelenésekor is kész pályázati anyaggal rendelkezzen a jelentkező, ugyanis a pályázatok benyújtásának ideje is tényező lehet a pályázatok benyújtásánál. Nagyon egyszerűen fogalmazva, akkor a legnagyobb a nyerés esélye, ha egy civil szervezet a pályázatok kiírásakor már kész pályázati koncepcióval, ugrásra készen várja pályázat kiírását. Aki ilyenkor kezd el kapkodni, és egy gyorsan, felületesen összerakott pályázattal indul, az jó eséllyel elesik attól a támogatástól, ami pedig sok esetben megillethetné.

Ezeket a pályázatokat év közben is folyamatosan készítjük elő ügyfeleinknek, melyek jellemzően az ősz végén kerülhetnek beadásra a pályázati határidők függvényében. Itt tehát nagyon fontos az időbeli ütemezés, az előzetes készülés, hiszen nagyon sok múlhat azon a körülményen, hogy az adott pályázó hányadik pályázóként nyújtja be támogatási kérelmét az Emberi Erőforrások Minisztériumához.

A támogatás összege: 3 millió forint

Szükséges önerő: önerő nem szükséges


3. EU-s pályázatok civil szervezeteknek

A nagyobb összegű,  több tízmillió Ft összegű uniós támogatások támogatások komoly előkészítést és profi pályázatírói munkát igényelnek. Főleg azoknak az alapítványoknak és egyesületeknek ajánljuk ezeket a pályázatokat, ahol  – dokumentációval alátámasztható – élénk működési és szakmai tevékenység folyik már jelenleg is. A támogatások legfőképpen szakmai programok (humán fejlesztések, építés, eszközbeszerzés) megvalósítására használhatók fel.

Szakmai múlt, tapasztalat, életképes, gazdaságilag is megalapozott projektötlet nagy előnyt jelent ezeknél pályázatoknál.

Önerő a legtöbb pályázat esetén egyáltalán nem szükséges, a támogatási intenzitás 100%-os.

Kiváltképp az oktatás, a szociális szféra és egyéb kulturális, sport és egészség területen működő civil szervezetek figyelmébe ajánljuk ezeket a pályázatokat.

A támogatás összege: 3-30 millió forint

Szükséges önerő: önerő nem szükséges

Az Ön civil szervezete milyen esélyekkel indul a fenti pályázatokon? Tudja meg most, kérjen ingyenes előminősítést és teljes körű tájékoztatást!

A pályázati előminősítés teljesen díjmentes, megrendelési-, és egyéb kötelezettséggel sem jár. A fenti pályázatokban elnyerhető támogatások több ezer civil szervezet küldetéséhez járulhatnak hozzá, Segítsen, hogy segíthessünk, ossza meg Ön is a lehetőséget!

Korábbi és évente ismétlődő részletes kiírások letölthető formátumban (döntéshozó szerint):

(vigyázat, 90 oldal egyenként)

Új nemzedékek jövőjéért kollégium

Nemzeti összetartozás kollégium

Mobilitás és alkalmazkodás kollégium

Társadalmi felelősségvállalás kollégium

Közösségi környezet kollégium

 

Korábbi nyertes projektjeink a teljesség igénye nélkül:

1. Támogatási kérelem száma: EFOP-3.3.7-17-2017-00003 azonosítószámú projekt. Kiíró: Emberi Erőforrások Minisztériuma. Nyertes pályázó neve: GÖNCRUSZKAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG – Talentum Református Tehetséggondozó Általános Iskola. Az elnyert támogatás összege: 30.000.000 Ft.

2. Támogatási kérelem száma: NEA-TF-17-M-2017-00046. Nyertes pályázó: Nemzetek Háza, Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége. Az elnyert támogatás összege: 2 600 000 Ft.

3. Támogatási kérelem száma:NEA-TF-17-M-2017-00038. Nyertes pályázó: Magyar Neuroradiológiai Társaság. Az elnyert támogatási összeg: 650 000 Ft.

4. Támogatási kérelem  száma: NEA-KK-17-M-2017-00035. Nyertes pályázó: Magyar Neuroimaging Alapítvány. Az elnyert támogatási összeg: 150 000 Ft.

5. Támogatási kérelem száma: NEA-KK-17-M-2017-00037. Nyertes pályázó: Aszú-völgyi Palócok Térségfejlesztő, Hagyományőrző és Turisztikai Egyesület. Az elnyert támogatási összeg: 800 000 Ft.

6. Támogatási kérelem száma: NEA-KK-17-M-2017-00024. Nyertes pályázó: Révfülöpi Fürdőegyesület. Az elnyert támogatási összeg: 500 000 Ft.

7. Támogatási kérelem száma: NEA-NO-17-M-2017-00042. Nyertes pályázó: Túrkevéért Alapitvány. Az elnyert támogatási összeg: 400 000 Ft.

8. Támogatási kérelem száma: NEA-KK-17-M-2017-00029. Nyertes pályázó: Szárföldi Hagyományőrző Egyesület. Az elnyert támogatási összeg: 150 000 Ft.

9. Támogatási kérelem száma: NEA-UN-17-M-2017-00083. Nyertes pályázó: Történelmi, Kultúrális és Hadtörténeti Hagyományőrzésért Alapítvány. Az elnyert támogatási összeg: 250 000 Ft.

10. Támogatási kérelem száma: RKK-044-17. Nyertes pályázó: Kristály Alapítvány. Az Alternatív Közösségek Egyesületének Régiós Közösségi Központok program keretében kiírt felhívására benyújtott pályázat 1 999 000 Ft támogatásban részesült.

11. GUL-15-C-2016-00080 A Gulág-harang és Zsúnyi Illés története című 7 perces rövidfilm elkészítése.Az elnyert támogatási összeg: 1 000 000 Ft.

2018-as civil pályázatok:

Ssz.Civil szervezet neveAzonosítószámProjektcímA támogatás mértéke (Ft)
21Jakab Lakópark EgyesületNEA-KK-18-M-0721Jakab Lakópark Egyesület működési költségeinek támogatása              2 500 000
25Budapesti Városvédő EgyesületNEA-KK-18-M-1180A Budapesti Városvédő Egyesület működési költségeinek támogatása              2 000 000
19“Nemzetek Háza” Nemzetek Közötti Baráti Társaságok SzövetségeNEA-KK-18-M-0186 Nemzetek Háza, Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége működési költségeinek támogatása              1 530 000
17A Kelet-Európai Fiatalokért EgyesületNEA-NO-18-M-0577A Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület működési költségeinek támogatása című pályázata 1 500 000              1 500 000
20Gödöllői Királyi Kastély Barátainak EgyesületeNEA-KK-18-M-0259A Gödöllői Királyi Kastély Barátainak Egyesülete működési költségeinek támogatása című pályázata 1 500 000 Ft összegű támogatásban részesül.              1 500 000
23Szigligeti Turisztikai EgyesületNEA-KK-18-M-0867A Szigligeti Turisztikai Egyesület működési költségeinek támogatása              1 500 000
 5Bakonyfly Mentő és Kutató EgyesületNEA-MA-18-M-0512A Bakonyfly Mentő és Kutató Egyesület működési költségeinek támogatása              1 200 000
6Magyar Camping és Caravanning Club NEA-MA-18-M-0930Magyar Camping és Caravanning Club működési költségeinek támogatása              1 000 000
24Magunkért Mozgalom EgyesületNEA-KK-18-M-1207Magunkért Mozgalom Egyesület              1 000 000
3FEMA Állatmentő és Állatvédelmi EgyesületNEA-UN-18-M-0662FEMA Állatmentő és Állatvédelmi Egyesület               800 000
7Dance Universe Tánc SportegyesületNEA-UN-18-M-1735DANCE UNIVERSE Tánc Sportegyesület működési költségeinek támogatása               800 000
16“Aranyaink” Közhasznú EgyesületNEA-KK-18-M-0150 Az “Aranyaink” Közhasznú Egyesület működési költségeinek támogatása               650 000
9Emberi Hangon az Életért EgyesületNEA-TF-18-M-0892Az Emberi Hangon Az Életért Egyesület működési költségeinek támogatása               630 000
8Logisztikai Dolgozók Szociális AlapítványaEA-TF-18-M-0893A Logisztikai Dolgozók Szociális Alapítványa működési költségeinek támogatása               500 000
10Magyar Nemzeti Kereskedelmi SzövetségNEA-TF-18-M-0899Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség működési költségeinek támogatása               500 000
14BarZak Alapítvány a makói fiatalok támogatásáraNEA-KK-18-M-0118Civil szervezetek működési célú támogatása 2018               500 000
2Vitalitás Mozgáskorlátozottak Nagyatádi SportegyesületNEA-UN-18-M-0287A Vitalitás Mozgáskorlátozottak Nagyatádi Sportegyesülete működési költségeinek támogatása               400 000
12Szent Euszták Baráti kör EgyesületNEA-NO-18-M-2000A Szent Euszták Baráti kör Egyesület működési költségeinek támogatása               400 000
13Szent Ágoston Baráti Kör EgyesületNEA-NO-18-M-2017Szent Ágoston Baráti Kör Egyesület működési költségeinek támogatása                400 000
18Magyar Energetikai TársaságNEA-KK-18-M-0183A Magyar Energetikai Társaság működési költségeinek támogatása                400 000
11Komáromi Kamarazenekari EgyesületNEA-NO-18-M-1990A Komáromi Kamarazenekari Egyesület működési költségeinek támogatása                300 000
15Szárföldi Hagyományőrző EgyesületNEA-KK-18-M-0124Szárföldi Hagyományőrző Egyesület működési költségeinek támogatása                 300 000
 1Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány NEA-TF-18-M-0133A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Közhasznú Alapítvány működési költségeinek támogatása                 100 000
4“Bajtársainkért” AlapítványNEA-TF-18-M-0676A Bajtársainkért Alapítvány működési költségeinek támogatása                 100 000
22Rubin Szakképzési AlapítványNEA-KK-18-M-0931Rubin Szakképzési Alapítvány működési költségeinek a támogatása                 100 000

+ Ügyfeleink által elnyert közbeszerzési pályázatok értéke 2017-ben több mint 60 000 000 Ft volt.